szombat este

2010 február 13. | Szerző: |

Nagyika alszik, Zoé szórakozik, csajok dolgoznak ill. utaznak és én meg itthon vagyok. Tanulnék, bár nehezen megy. Pedig már annyiszor, de annyiszor belekezdtem. Bemutatkozni németül már teljesen profin tudok:))


Attila meghívott most is a karneválra. Minden évben meghív, mióta ismerjük egymást és én sosem mentem el. Még akkor sem, mikor szerelmes voltam belé. Pedig régóta szeretnék látni ilyen nemzetközi karnevált.


De elég hülyén nézne ki. Főleg most, hogy már teljesen, de tényleg teljesen semleges számomra Attila. Nem is hiszem, hogy kibírnék nála napokat. Nagyon benéztem én valamit ezzel a fiúval kapcsolatban. Emlékszem, hogy megvoltam érte szédülve…


Gondolatban minden reggel együtt keltünk és együtt feküdtünk. Így visszagondolva teljesen nevetséges beleszeretni valakibe az smsei, hívásai alapján. De tényleg megtörtént! Sőt! Ki is ábrándultunk egymásból mielőtt megismerhettük volna egymást. 🙂


Biztos ez is jó volt valamire az életembe, bár most így hirtelen semmi nem jut eszembe, amit megemlíthetnék. Azaz de. Egy valami. Az a valami viszont elkopott.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. knemarta says:

    Örülök hogy vagy, hogy nincs semmi különös írnivaló, mert akkor rendben mennek a dolgok! Nagyika jól van, van Zoéd és emlékek! (Mármint Attilával kapcsolatban.)
    Én is ezzel a szolgáltatóval voltam szinte kapcsolatban, telefonon keresztül. Nekem is elég sok pénzt elengedtek, aminek örültem, de annak még jobban, ha folyamatos lenne a szolgáltatásuk!

    Elérhetőségem elküldöm neked, hogy ne kelljen keresgélned: http://mrt.blog.nlcafe.hu/
    A blogcím pedig a következő: *Élet[em]*Ti és Én* »

    Puszi és ölelés mindenkinek! :-))


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!